génybe kirándultunk vasárnap Évivel, hogy feltérképezzük a Dunakanyar eme neves turisztikai központját, és e bejegyzés révén jól bemutassuk a világnak a magyar táj nagyszerűségét, semmi mással össze nem hasonlítható speciális voltát. Nagymarosnál szálltunk le a vonatról, és az állomástól jobbra kanyarodva a főutcán perceken belül a szemünk elé tárult az egykori trafóház épülete, amely oly sok évtizeden keresztül látta el árammal a település, mi több, az egész régió lakosságát. ma ipari műemlékként meredezik a lakóházak között, ezért érdemes volt eltérni útirányunktól.
vissza is fordultunk az ellenkező irányba, Zebegény felé, majd fölkaptatva egy meredek dombon, hamarosan a Börzsöny őserdejében találtuk magunkat, ahol megcsodálhattuk, mily előrehaladott e tájon a környezettudatos magatartás: szép példáját láttuk a szelektív hulladékgyűjtésnek. nem ám egy helyre, válogatás nélkül összehányva tárolják a szemetet az itteniek, hanem szépen szortírozva, a tisztásra kiterítve hever a hulladék a messziről jött idegen elismerő füttyentésére ácsingózva. ejha! ezek tudnak valamit.
nem sokkal arrébb megtekinthető a fák és bokrok jótékony takarásában egy valaha használatos szürke gépjármű, amely egykor közlekedési funkciókat látott el, ma a technika története iránt mélyebben érdeklődők számára nyújt igazi felüdülést, a tudományos ismeretek gyarapításáról nem is beszélve
ide sorolható a jó néhány kilométerrel arrább, már Zebegény határában kiállított régi traktorabroncs, mintegy indusztriális muzeális tárgy, amelyet vasár- és ünnepnapokon igény esetén ki is próbálhatnak az arra hajlamosak, és akár a kisgyerek is felültethető az érthetően rozsdás vázra: hadd szokja a szántást.
a zebegényi állomásépület jól mutatja, hogy a helyi elöljárók számára rendkívül fontos a kortárs képzőművészek felkarolása: a kreatív ifjú alkotók megkapták az épület üres falfelületeit, hogy rajzaikkal, festményeikkel gazdagítsák - az utazók legnagyobb örömére - az egyébként unalmas síkokat.
hazafelé a vonat ablakából még ízelítőt kaphatunk a helyi ipar korábbi erejéről: szemünk előtt csak úgy sorjáznak a nagyszerű üzemek mára kultúrtörténeti védettséget élvező objektumai, amelyek láttán joggal merül föl az álmélkodó turistában: miért nem kezdeményezi a helyi önkormányzat, mi több, a magyar állam, Zebegény, Nagymaros, az egész régió fölvételét a világörökségi listára?
végezetül álljon itt egy biodíszlet is a Remete-barlang szájából (szerintem jól illeszkedik a korábbiakhoz): 
egy saját állítása szerint föltöltődés céljából a szikla mellett dagonyázó nagymagyar paraszt, aki félig nyitott szemhéja alól éberen figyeli a turulmadarak röptét, miközben a gyanútlan turistáknak áradozik a magyarok világtalálkozójáról, amely jól mutatja a magyarság általa elképzelt kiváló tulajdonságait: pörkölt, gulyás és lecsózabálás, bebaszás kannás borokkal, fehérnép alázása, sámánizmus, mindenki más, kivált a cigányság megvetése. "azon a találkozón egy deka cigány nincs" - meséli büszkén a magyar Csingacsguk. legyen vele boldog
