töltöttünk Öskün, rokonoknál, É. keresztlányának szülinapja alkalmából. bár szombat hajnali 3-ig játszottuk a mocsár nevű kártyajátékot (persze én mindvégig a mocsárban vagy annak szélén tartózkodtam), reggel 8-kor már talpon voltam, így aztán az aznap is hasznosan telt. az egyik helyi kocsmában szíverősítőt vettünk magunkhoz, aztán kimentünk a temetőbe, majd egy gyönyörűen csordogáló patak mellett sétálva fölmentünk a híres kerek templomhoz, aminek az érdekessége, hogy egyetlen ilyen található az országban
később ünnepi ebéd, minden nagyon ízlett, még az epertorta is, aztán amúgy falusiasan elborozgattuk-beszélgettük az időt az esti indulásig. E-ék végül nálunk aludtak, már ha alvásnak nevezhető az éjfél és 3 óra közötti fekvés, mivel akkor kellett kelniük, hogy kiérjenek f5-re a reptérre, ahonnan 6-kor indult E. gépe vissza Londonba
ma délelőtt voltam a Sünben, és meglátogattam apámat, elég rosszul néz ki, szegény. este pedig elbúcsúzunk a Gödörtől, Balatonnal, Menyhárt Jenővel, Bárdos Ágival és a többiekkel. ezt is elvették tőlünk a rohadékok...