prímán megközelíthető, leszámítva azt a mintegy 6 kilométeres szakaszt, amely Újpest és Dunakeszi között húzódik. ki tudja, ezt a távot miért nem lehetett kiépíteni a kerékpárosoknak? miért kell a biciklistáknak az országút szélén tekerve nyelni a jó kis benzingőzt, és egyensúlyozni a tapló autósok mellett?
ezt figyelmen kívül hagyva egész szép tájakon tekertünk keresztül Göd és Sződliget érintésével, egyetlen kellemetlenség abból fakadt, hogy a Duna-parton folyton szembefújt az erős szél, bár a szél mindig szembe fúj, ha biciklizik az ember. röpke három óra alatt abszolváltuk is a távot, kettőkor Vác főterén találkoztunk a vonaton érkező K-val.
kávé és üdítő után elsőként a Dómot néztük meg a Konstantin téren. a barokk székesegyház Isidore Canevale főműve, és ő tervezte a váci börtön mellett álló Kőkaput, Magyarország egyetlen diadalívét is. állítólag kortársai nem ismerték el a francia építész munkásságát. szerintem szemrevaló objektumok kerültek ki a tervezőasztaláról, úgyhogy megkockáztatom: ügyes volt a csávó. a város felső végén lévő börtönig nem mentünk el.
rövid séta után (ebben a városban minden séta rövid) bementünk a Váci Értéktárba, ahol megnéztük a Kiscelli Múzeumban elmulasztott Freecikli kiállítást, 
amely a kerékpár kultúrtörténetét hivatott szemléltetni, ezúttal erős váci vonatkozásokkal. primitív, vicces és kimondottan szép járgányokat láttunk, alkatrészeket, fotókat, jegyzőkönyveket, plakátokat, míg a vetítőben fekete-fehér archív filmek peregtek régi kerékpárosokról. megérte a 400 forintot, de ennyi éppen elég volt.
rövid ebéd egy gyorsétkezdében (rántott sajt, sült krumpli, tartár és málnás Márka), a nap még mindig sütött (4 óra elmúlt már), jöhetett a cukrászda, ahol nekem bejött a Brazil diótorta, K-nak a joghurtos vagy milyen süti, viszont É. Esterházyját is nekünk kellett megenni, mert É. nem bírta. tényleg nem sikerült oly jól, mint kellett volna. süti után séta a parton, majd következtek a halottak
a főtéren lévő múzeumban csak mi hárman voltunk látogatók, 
ellenben négy munkaerő is szorgoskodott körülöttünk: egyikük informált, másikuk a jegyet adta, a harmadik körbekísért, a negyedik figyelt bennünket, viszont kérdéseinkre egyikük sem tudott érdemleges válaszokat adni. fotózni nem lehetett, így a kazamatában látható negyed évezredes hullákat és díszes koporsókat csak saját szavaimmal tudom leírni. ezek azok a polgárok (több mint kétszázan), akiknek a hulláit 1995-ben találták a Fehérek Templomának addig elzárt szárnyában, ahol majdnem épségben mumifikálódtak
itt most csak három példányuk van üvegkoporsóban közszemlére téve, egy asszony, egy csecsemő és egy férfi, de az jól látszik, hogy csontjaikon a bőr is megmaradt, hogy körmeik tovább nőttek a halál után, hogy ebben az aszott állapotban is lehet arra következtetni, hogyan nézhettek ki élő voltukban. természetesen ruhában hevertek a koporsóaljban, de arcuk és kezeik szabadon maradtak. nyilván nem arra készültek az 1700-as évek közepén, hogy 250-300 év múlva majd jól megbámulják testüket mindenféle gyüttmentek, de hát ez történik
látható még a kriptamúzeumban sok-sok ízléstelenül, ám érdekesen mintázott fakoporsó. a gyermekeké vidámabb, kék és zöld színekben pompázik, míg a felnőtteké a sötétebb szürkésbarna tónusok felé tolódik. a legtöbb ládán a megfeszített Jézust ábrázolták, de láthatók talányos jelzések is, amelyek jelentéséről lelkes kalauzunk egy árva szónyi felvilágosítással sem bírt szolgálni.
maradt hát a visszaút az állomásra, ahol voltaképpen folytatódott az iménti tárlat: a váci vasúti váróban élőhalott hajléktalanok aludtak szerteszét, földön és lezárt újságospulton. belőlük valószínűleg nem lesz városi látványosság, az ő kannásborral tartósított korpuszukat most láthatják a turisták.
mi pedig úgy elbambultunk, hogy a csaknem egy időben Pestre induló két vonat közül nem arra szálltunk, amelyik 25 perc alatt ér a Nyugatiba, hanem a Veresegyháza felé kerülő másfél órásra, de nem bántuk: meleg kényelemben utaztunk hazáig.
(ezt a képet K. készítette. éppen É-vel egyensúlyozok az állomás felé, felidézve az amszterdami utunkat, ahol nap mint nap láttuk, hogy a hollandok milyen ügyesen furikázzák egymást a biciklin. mi elég körülményesen indultunk, míg ők simán ugrálnak egymás csomagtartóira menet közben is)
helló Vác! ide még eljövünk
