láttunk tegnap a Katonában. na, ilyen előadásokért jártunk hetente többször is abba a színházba húszas éveink elején, és Moliére Mizantrópját is ott láttuk Cserhalmival és Udvarossal, amikor még szerelmes voltam a művésznőbe valamennyi barátommal együtt. meg szerelmes voltam a színházba, a világirodalomba és a képzőművészetekbe. meg a komolyzenébe.
akkor Székely, most Zsámbéki rendezte ezt az 1666-ban bemutatott színművet, és legalább olyan nagy hatással volt rám, mint két évtizedes elődje. remek volt a címszereplő, Fekete Ernő, a szeretője, Ónodi Eszter (bár ő inkább jónőségével tűnt ki. ezen a fotón afféle kis töltött galamb, de jól áll neki), kiválót alakított Fullajtár Andrea, de emlékezetes epizódszerepet produkált Vajdai Vili is. ja, és a szokottat hozta Máté Gábor. mozgalmas színpadi játék, kifejező díszlet és jelmezek, illő zene, humor
bő húsz évet kellett várnom, hogy újra színházban érezzem magam. láttam közben egy-két jobb darabot, de olyat, ami után újra kedvet érzek a színházba járásra, mostanáig nem. ez olyan volt.
külön köszönet a fordító Petri Györgynek
ez pedig a zárójelenet a főszereplővel.
egészen hátborzongató volt, amikor a magányba vonuló Embergyűlölő kalyibája a színpad végéből lassan előre úszott a nézőtérig
