úgy van értelme írni, ha őszinte. különben semmi értelme ezeknek az írogatásoknak. ebből volt vitám A-val is másfél éve, én akkor is a teljes őszinteséget pártfogoltam, tanúm rá
hát, arról van szó, hogy egy alkoholista fasz vagyok. akit sokszor csak az érdekel, milyen gyorsan tudok berúgni. részegségemben nem ismerek se istent, se embert, a magam korlátozott módján köpködök és ütök minden irányba
részegen ide-oda telefonozgatok, régi nőket hívok, akik talán azt sem tudják, ki vagyok. pedig ki. fölveszik, aha, a Gyula, hát, most nem, ne haragudj. megint be van baszva, szegény, gondolják, vagy azt sem, egyszerűen leteszik a kagylót, és törlik örökre az ismerőseik listájáról ezt az embert, aki egyébként én vagyok
belefutok minduntalan, mintha parancsra tenném... pedig nem. önerőből vagyok ilyen. iszonyún érzem magam másnap, napokkal később is, mindig. permanens rosszérzés. tudom, lehet változtatni
kedvesem és kedves barátaim elfogadnak így is. szép tőlük. nagyonszép! a felmenőimet nézve elhúzom még egy jó darabig, még egyszer ennyi ideig. bassza meg! hányszor alázom még meg magam?! hozok kellemetlen helyzetbe másokat?
Belgrádban például a második nap vesztettem el a fonalat, szombat este, pedig a vihar dacára is lehett volna vidám együttlét, játék, beszélgetés, ilyesmi. de részemről semmi. túlivás, pont. mindegy már. nem kellett volna Szerbiába menni egy jó beivásért.
utoljára a Gödör Klubot említem, amelynek nem tudom milyen okból kerültem az alagsorába, és azt sem, hogyan kerültem ki onnan. mit mondjak, nagyszerű volt. egy fasz a gödör gödrében. apámfaszát. vagy inkább kurvaanyámat. 
álljon itt ez az fájdalmas fénykép, egy remek aláírással: "borítékkal, bazmeg" hát, aki ilyet tud írni a saját balfaszságáról, az előtt le a kalappal.
(bocsánat a képlopásért. annyira megtetszett a képaláírás, hogy nem tudtam ellenállni. az ajkak gazdája anoním marad)
