állt ma kulturális érdeklődésünk középpontjában, bár az elsőbe csak azért mentünk, mert itt van a szomszédságunkban, gyakorlatilag két perc sétányira, és olyan különösnek tűnt, hogy a kerítés túloldalán is járjunk. jártunk, csaknem egy teljes órán keresztül, bár annyira nem volt lebilincselő az objektum, konkrétan az 1889. július 30-án átadott Baross kocsiszín, leginkább az aknába történő lemenetel látszott igzalmasnak, végül azonban rá kellett jönnöm: sisakban sem jó minden harmadik lépés után bebasznom a fejemet egy villamos aljába.
egy gyors kávé és tea után áttekertünk a Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógába, a status quo ante zsidók számára a kiegyezés utáni évtizedekben felhúzott szakrális épületbe. nagyjából arra a lepusztultságra számítottam, amely fogadott, bár a belső tér még ebben az állapotában is impozáns látványt nyújt, bár jó lett volna fölmenni a női karzatra, azonban annak állaga ezt nem tette lehetővé. ehelyett alul, 
a templom közepén hallhattuk a széken állva egyensúlyozó építészt, akinek a tervei alapján fog sohanapján megújulni a zsinagóga,
koncertek alkalmával föld alá süllyeszthető tóratartó állvánnyal, mozgólépcsővel, a belső tájékozódást segítő GPS-rendszerrel, délibábbal. a süllyedő állvány igaz. csak hát nincs pénz
de van itthon finom krumplileves, májas zsír, vaníliás süti, kokakóla, jön az esti nassolás, aztán holnaptól újra felveszem a munka fonalát, jelentsen ez bármit is
