észrevettük, hogy mennyivel sötétebb ország Szerbia Magyarországnál, igaz, mire a határra értünk, éppen besötétedett, visszafelé fenti jelenségnek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk. a határon minden simán ment, ráadásul hosszú idő után ismét pecsételtek az útleveleinkbe, kár, hogy ez a szép hagyomány kiveszőfélben.
ja, és még egy apróság: egy nempuska (helyi szlengben értsd: nem bombázó) lány valami biztosítótársaságtól odapattant a kocsinkhoz a határon, és kedvesen benyújtott egy színes prospektust, amin kiégett buszok, totálkáros autók fotói szerepeltek némi fekete fóliával letakart balesetes holttesttel, mintegy jelezve: ez vár rátok szerbben az utakon. szép gesztus...
az "és Montenegro" -tlanított egykori jugoszláv birodalmi központ Vajdasággal terhelt részén hamar átsuhantunk, jószerével semmit sem láttunk az országból egészen a fővárosig, viszont belépve a kétmilliós metropoliszba, rögtön szembetűnt, hogy nagy, építészetileg eklektikus, és hellyel-közzel magán viseli a az elmúlt bombázások nyomait, de van csilivili üvegpalota fílingje is
na meg dimbes-dombos, ezt mindjárt megtapasztaltuk a belvárosban, ahol laktunk, ebből a szempontból hasonlít Keszthelyre, semmi másban. remek lakásba kerültünk, erkély a városra a hatodikról, aztán erkély a hetedikről, a hálószobákból is, kényelem, otthonosság, csak az egyik festmény állt ferdén a falon, de ez sem rontott az összképen. este (éjfél felé) már csak a közeli hipermarketbe látogattunk le némi harapnivalóért és egy kartonnyi Jelen sörért, 5%-os, ihatóbb, mint mondjuk a lengyel sörök
aztán már csak alvás, É-vel külön hálóban, nem akartunk nyomorogni az egyszemélyes heverőkön. mindenesetre jól kialudtuk magunkat, másnap reggelire rántottát készítettünk a többieknek, aztán irány a város, de ez már egy újabb bejegyzés...
péntek reggel ez a kép tárult a szemünk elé a hálóból nyíló balkonról
