kirándultunk ma délután, és ez a rövid utazás rádöbbentett, hogy minden nap, legalábbis a nyári hónapokban ki kell mozdulni otthonról, mindegy, hová, lényeg, hogy nem szabad automatikusan a munka után bevásárolni, hazajönni, főzni-mosni másnapra, mosogatni doszt, olykor vasalni, esetleg takarítani, aztán este 11-kor hullafáradtan bedőlni a nyomorult tévé elé valami reklámokkal tarkított silány helyszínelős köcsögségre. azt már nem!
helyette elvonatoztunk a Keletiből Rkertig (20 perc), onnan fölbringáztunk a meggyfákkal szegélyezett kertes utcákon a dombtetőre, ott bevettük magunkat Zsül Mester Cukrászdájába (fagyi, hosszú kávé, kóla), cangáztunk még egyet a környéken, majd visszavonatoztunk a Keletibe, vettünk egy-két dolgot az Aréna-Tescóban, 9-re itthon voltunk. közben beszélgettünk, marháskodtunk, vonatablakból bámultuk a tájat, átfutottuk a bulvársajtót, néztünk a napba a cukrászda teraszáról. semmi nem történt, mégis összehasonlíthatatlanul jobb a kedélyünk, mintha itthon robotoltunk volna
és most egy rövid visszatekintő a hétvégére. káposzta-palántázás a birtokon (Nemesboldogasszonyfa), fürdés a Balcsiban (Libás), diós palacsinta-sör (de tényleg), lecsófőzés bográcsban (jó lett, de még nem igazi lecsós a paprika-paradicsom), jó beszélgetések (S-val kis kollektív üvöltözés este, belefért), egy plusz szabadnap kicsikarása a főnöktől, aztán hétfő délután érkezés kocsival (bringák a tetőn), beesés készületlenül a rádióba az esti műsorra, azt sikeresen abszolválva (hála Náray Marcinak és a Zene Ünnepének). most polgári béke
na, pá!
